Mielőtt anyum elment volna haza, csináltunk róla valami kis csajos képet iwiwre meg pizzáztunk egy nagyot. Ez persze köszönhető volt annak, hogy itthon aligha szokott előfordulni nagyobb mennyiségű kaja, amivel vendéget is lehetne fogadni, szóval ilyen esetekben muszáj rendelni valamit. Meg aztán az is vicces volt, mikor a képét szerkesztgetve előkerült majd' teljes képernyőre egy olyan (már törölt) képem, amit eredetileg csakis Mókomnak szántam személyes használatra. Hirtelen kattintottam volna el, mire anyum "Hú, ez de jó kép! Ne dugdosd már, ugyan, az anyád vagyok. Ha a fejedet letakarnánk róla, egészen művészi kép lenne." Lökött egy nőszemély. :)

De mivel van egy olyan, teljességgel megmagyarázhatatlan sejtésem, hogy legtöbben most mégiscsak a magánéletemben lezajló történésekre kíváncsiak, így kötelességemnek érzem végre kielégíteni őket (legalább ezen úton-módon). Kezdjük a "hogyan ismerkedtetek össze?" kérdéssel. Sosem gondolnátok, de...

... a kékiwiwen. Még réges régen egy messzi, messzi galaxisban, amikor friss profilképeket töltöttem fel magamról, írt rám ő, de mivel akkor annyian írtak, hogy érdemben nem tudtam volna társalgásba elegyedni, így felajánlottam, hogy ha majd lemegy ez az érdeklődési hullám, akkor írok neki, és tudunk nyugodtan beszélgetni. Na, aki ismer, az tudja, hogy mi jött ez után. Igen, totálisan elfelejtettem az egészet.

1-2 hónapra rá nézelődtem újra a gallyrómeón és megakadt a szemem egy ismerős profilon. Innen röviden: footprint hagyása, kapcsolat újra felvétele, egy hét intenzív MSN-ezés a nehéz karácsonyi időszakban, első találkozó, második összefutás, harmadik randi mozival és ezzel együtt a hivatalosan kimondott "mi akkor most járunk". Ez volt múlt hónap 30-án, ami más szempontból is "fontos" lenne, ha foglalkoznék vele. Aki ismer, az talán tudja, hogy miért.

Azóta sokat találkoztunk, sokat volt nálam, sokat beszél(t)ünk, volt egy-két (három, négy...) hullámvölgy, főleg a vizsgák alatt, de mindent kitartóan leküzd(t)ünk. Holnap pedig koccintunk és kuckolódunk, mert ugye múlt hónap 30-a óta eltelt egy (és egyben a legelső) hónap...

Ui. Vizsgákról röviden: egy tantárgy nem sikerült (az a bizonyos, amiből legutóbb harmadjára rendeltek vissza), de ettől függetlenül egy 3,8-as átlagot produkáltam (4,27-es korrigált kreditindexet). Megjegyezném, hogy aki ismer, tudja, hogy ez az egész kapcsolatosdi mennyire beködösítette a fejem. :P

Kommentelni javallott (nem gratuláló szavakra vágyom elsősorban)!

Mielőtt még bárki más magára venné a megtiszteltetést és abban mindenki előtt tetszelegne, szeretném megköszönni Iguazunak az áldozatos munkáját az új blogsablonhoz, amelyet nekem fabrikált!

Mindenki hálálkodjon neki, én is azt teszem. ;)

... jár minden egyes olvasómnak, akik vették a fáradtságot és kitöltötték azt a két kérdőívet, amelyeket az előző bejegyzéseimben publikáltam! Örömmel jelentem, hogy mind a két kutatásomhoz tartozó beadandóm 5-ös érdemjegyett kapott, így nem volt hiábavaló a fáradozásotok (se az enyém).

Mindenkinek jár egy nagy ölelés. :)

Hamarosan jelentkezem újra, újult erővel (holnap még egy vizsga, harmadik nekifutásra).

Eredetileg nem ilyen furára akart sikerülni, de idő szűkében csak ennyire futotta... Szóval, ha még nincs teljesen elegetek belőlem és a kérdőíveimből, akkor katt ide!

Köszönöm szépen! :)

Na most szeretném először (de nem utoljára) a segítségeteket kérni az első kérdőívem kitöltéséhez.

Mindenkinek előre is köszönöm, legkésőbb hétfőn éjfélkor le kell zárnom a dolgot, mert csütörtökre már a kész vizsgadolgozatot kell leadnom.

Puszi mindenkinek! :)

Mindenek előtt én is szeretnék minden kedves Olvasómnak az előzőnél sokkal boldogabb évet kívánni! Legyetek szerelmesek (viszonzottan, problémamentesen), sikeresek suliban és/vagy munkában, illetve mindig legyen annyi pénzetek, amennyivel legalább kényelmesen eléldegélhettek.

A jelenlegi helyzetemről vázlatosan: a gondolataim 80%-át (lassan csúszik vissza 70-re) a párkapcsolatomról való elmélkedés teszi ki (később talán bővebben), 10%-át (kúszik 20% felé) a vizsgaidőszak, illetve 10%-át a pénzkereseti lehetőségek feltérképezése. Nem mondom, hogy minden fenékig tejfel, de szeretném úgy érezni, és az esetek többségében sikerül is. Habár azért néha becsúszik 1-2 szörnyen rossz periódus, amikről Hanson barátom is tudna mesélni amik azért pár óra alatt el szokták veszíteni az "életveszélyes" címkéjüket.

Szeretnék majd kicsit bővebben írni mindarról, ami körülöttem folyik és velem történik, de tényleg eszeveszettül el vagyok veszve és maradva mindennel, azt sem tudom, hogy hol áll a fejem. Majd a segítségeteket is szeretném kérni egy online kérdőív kitöltéséhez, ha nem gond. Semmi félelmetes, nem kell aggódni. :)

Puszilok mindenkit!

(Jöhetnek a kommentek!)

Azt hiszem, szerelmes vagyok.

 ... csak karácsony.

Eredetileg nem akartam én is ilyen sablonos lenni, de hát...

أجمل التهاني بمناسبة الميلاد و حلول السنة الجديدة

聖誕快樂 新年快樂

Sretan Božić, Sretna Nova godina

Veselé vánoce a šťastný nový rok

Glædelig jul og godt nytår

Prettige kerstdagen en een Gelukkig Nieuwjaar

 Bonan Kristnaskon kaj feliĉan novan jaron

Hyvää joulua ja onnellista uutta vuotta

Joyeux Noël et bonne année

Frohe Weihnachten und ein gutes neues Jahr

Καλά Χριστούγεννα!

חג מולד שמח ושנה טובה

शुभ क्रिसमस नये साल की हार्दिक शुभकामनायें

Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet

Gleðileg jól og farsælt komandi ár

Beannachtaí an tSéasúir

Buon Natale e felice anno nuovo

 メリークリスマス! 新年おめでとうございます!

즐거운 성탄절 보내세요 및 새해 복 많이 받으세요

Natale hilare et annum faustum

E schéine Chrëschtdag an e glécklecht neit Joer

God jul og godt nytt år

Glæd Geol and Gesælig Niw Gear

Wesołych świąt i szczęśliwego nowego roku

Crăciun fericit şi un An Nou Fericit

С наступающим Новым Годом

Nollaig chridheil agus bliadhna mhath ùr

Христос се роди! Срећна Нова Година!

Veselé vianoce a Štastný nový rok

Vesel božič in srečno novo leto

¡Feliz Navidad y próspero año nuevo!

God jul och gott nytt år

ལོགསར་ལ་བཀྲ་ཤིས་བདེ་ལེགས་།

Веселого Різдва і з Новим Роком

Nadolig llawen a blwyddyn newydd dda

Ha valakinek hiányozna még valamelyik nyelv, kérem jelezze! :)

Úgy gondoltam, mikor tegnap a rettenet vizsgánkra (Fonetika és Fonológia) mentem megmérettettni, hogy az előtte lévő egész estét majdnem-tanulással eltöltve sajnos közel sem jutottam el arra a szinte, amire én szerettem volna.

Aztán mikor tegnap a vizsga után egy másik, szóbeli vizsgán elhangzó mondatról (I ↘HAVE read it!) nem a szóban forgó amerikai Braintree Instructions, hanem a diszlokált tónus elhelyezés jut eszembe, illetve, amikor ma reggel a buszról látva egy LBW rendszámú autót, rögtön a labiovelarizácó szóra asszociálok, akkor mélyen belül azért éreztem, hogy nem volt minden hiába.

Hazaérvén pedig már láttam is ETR-en, hogy felkerült a 4-esem phonphonból. Nem tudom, hogy örüljek (mások kétszer buknak, mire harmadjára egyáltalán átmennek), vagy sírjak (ilyen témában akarom írni a szakdolgozatomat, ezért nem ártott volna egy 5-ös). Hagyjam az egészet, vagy próbálkozzak újra?

Amúgy én tökre szeretem, mikor esik a hó, csak azt nem annyira, amikor késnek miatta a buszok. Munkába is 15 perccel később érkeztem, de ez sem vette el a kedvem attól, hogy egy hóangyal manifesztálásán töprengjek el, mondjuk úgy bele a közepébe az egész telephelynek. Végül aztán lemondtam róla, de nem gyávaságból, hanem mert egyszerűen elfelejtettem, hogy akartam ilyet is. Hiába, öregszem...

Erről jut eszembe. Mióta nem nagyon írtam, betöltöttem a 20-at is. Volt buli meg nagy csinnadratta (hazugság), minden mi szem, szájnak ingere (reped a plafon). Jöttek a barátok, iszogattunk, Soloztunk meg Unoztunk, kicsit Activity-ztünk, aztán limuzintaxival elmentünk didzsibe, hogy meglátván az előtte kígyózó sort, inkább lemondjunk az egészről és szépen elballagjunk (mindenki a maga útján).

Azóta kismillió dolog történt, de pont ezek miatt nem tudtam rendesen írni, illetve a netünket is kikötötték két hétre, szóval extra pofont is kaptam az élettől. De azért szeretem. Néha.

Most meg már vasalok, mosok, mosogatok, takarítok, csak ne kelljen leülnöm megírni a (7 oldalas) beadandómat, amiről elfelejtettem, hogy holnap éjfélig van a leadási határideje, illetve nekiveselkednem seggelni a keddi Phonetics & Phonology vizsgámra. Mivel már befejeztem a figyelemelterelő házimunkákat, elkezdtem tanulmányozni a Na'vik /naʔvi/ nyelvét (Avatár), amiben tulajdonképpen van olyan rész is, amit tanulnom kellene. (Mindig meg tudom nyugtatni magam, hogy amit csinálok, az tulajdonképpen nem is haszontalan annyira. Sőt, kifejezetten jól jön ahhoz, amit csinálnom/tanulnom kelleNE.)

Ja igen, a filmről. Zseniális, csodálatos, elbűvölő. Magával ragadó, fenomenális, lenyűgöző. A sztori leginkább egy sci-fibe átültetett modern Pocahontas történet (Disney-féle, természetesen), de a látvány és minden más üti ezt a klisé-gyengeségét a filmnek. 3D-ben ajánlom, mert így tényleg olyan érzés volt, hogy akár tátott szájjal is végigülhettem volna azt a 2 és fél órát (csak azért nem tettem, mert így is teljesen ki van száradva a szám a bőrgyógyszeremtől). Tessék megnézni, mert ennél szebbet még nem láttatok, az tuti!

Na valami ilyesmi lehet az a freewriting.

(Kommentelni még mindig itt alul lehet kell.)

És igen, megcsináltuk! Visszatértem!

Ennek örömére Custos éjjel a meló alatt táncolt ugrabugrált a befagyott, óriási tópocsolyán, Lady Gaga Teeth című nótáját üvöltetve a fülébe. Majd mivel ez nem volt neki elég, elkezdett hülyegyerek módjára ugrálni a jégen, hogy aztán azt betörje és kellemesen összesarazza magát. Eredményképpen reggel nem busszal ment haza, hanem kihívta édesapját az autójával, hogy ugyan, vigye már el, mert sikerült kicsit bemocskolnia magát. Az apa reakciója egy egyszerű "Fiam, ha még az öcséd csinálta volna, akkor talán megérteném, de hogy te..." volt.

Most pedig megyek levárásolni a karácsonyi ruhamennyiségemet, amit a szülőktől kapok (nem, nem a sarazás miatt döntöttek úgy, hogy talán több ruha kéne, amit összemocskolhatok), aztán este pedig Avatár 3D-ben.

Ha még éjjel belefér, akkor akár még bejegyzést is írok még!

Nem tudok semmit sem ígérni... nincs netünk.

A T-Home múlt péntekre vagy mára ígérte, hogy újat köt be.

Még nem jöttek.

Ha tartják magukat az egy hónapos határidejükhöz, akkor bajban vagyok. Már ez a 7 nap is halálos volt.

Drukkoljatok, már érzem az erőt a visszatéréshez!

Ölel mindenkit,

Custos

Akik ismernek kicsit közelebbről, azok tudják, hogy elég távol áll tőlem az önfényezés, szóval a következő sorok sem ezen csillagzat alatt íródtak.

Akik tartják velem a kapcsolatot tudják azt is, hogy fent vagyok kékiwiwen is. És azzal is tisztában vannak, hogy mennyire kapós vagyok (értsd: 1≥0 érdeklődő/hónap). Már-már kezdtem belenyugodni a dolgokba, amikor is megjelent megmentőm, J. T. Hanson barátom.

Ajánlotta, hogy a mostanság Facebookra felkerült képeimből tegyek fel romeóra is, mert tuti sikerem lenne. Kis önbizalommal rendelkezvén nem is igazán hallottam meg a jótanácsot első nekifutásra, csak napokkal később gondolkodtam el a dolgon. Aztán hopsz, megtettem.

És basszus ezt nem hittem volna. Az első nap még csak 1-2 üzenet és 3 lábnyom. Aztán a második napon, mikor online voltam este... 7 ember rohamozott le, folyamatosan levelekkel bombázva. Gyakorlatilag azt sem tudtam hova kapjak, sőt még néhányra el is felejtettem válaszolni.

Ismétlem, nem vagyok beképzelt, de ez a kis ego-tréning jól jön most nekem így ősszel/télen.

De nem vagyok én ehhez hozzászokva, kérem szépen.

Ui.: Köszönet így is Hansonnak!

Annak azért még mindig örülök, hogy képes vagyok megtalálni barátkozás céljából mindig a nyitott embereket, akik képesek még gondolkodni és elfogadni másokat.

Az történt ugyanis, hogy én régen elhatároztam, hogy ugyan nem fogom mindenki orrára kötni a szexuális orientációmat, de ha esetleg valaki rákérdez, akkor tagadni sem fogom. Aztán jöttek az első egyetemi hónapok, ahol sok emberrel ismerkedtem meg, köztük egy olyan heteró sráccal, akivel azóta is jóban vagyunk. Vele sokat dumáltunk, sok közös vonást vél(t)ünk felfedezni egymásban, de mivel ő sosem kérdezett rá a dologra, ezért abban a hitben élt, hogy mikor a csajokról mesél nekem, akkor teljes mértékben át tudom érezni a problémáit (azért kis transzformációval sikerült is!).

És akkor jött egy MSN-es beszélgetés, ahol újra felütötte fejét a csajos téma. Ő elkezdte kiönteni a lelkét, hogy milyen kegyetlenek tudnak lenni a lyányok, stb. Majd rákérdezett, hogy nekem mi a véleményem erről, vagy esetleg elzárkózom-e előlük, hogy ne tudjanak megbántani, stb. Én meg mondtam, hogy úgy is mondhatjuk, igen. Aztán viccesen rákérdezett, hogy "De azért nem vagy meleg, ugye? :P".

Következett fél órás győzködés. Egészen pontosan azért, mert egyszerűen a válaszomat olvasván nem akarta elhinni, hogy komolyan beszélek, biztosan valami beugratás akar lenni. Aztán szépen lassan leesett neki. Azt mondta, hogy egy év ismeretség alatt még csak meg sem fordult a fejében, hogy ez lehet a helyzet. És aztán olyan történt, amit még most is furcsállok, de mindenképpen melegséggel tölti el a szívem, mert látom, hogy még mindig vannak olyan emberek, akiket keresek.

Eleredtek a könnyei. Igen, az ÖVÉI. Még csak nem is az enyémek, pedig én coming-outoltam. Az már egy másik dolog, hogy rajtam még mindig eluralkodik a hidegrázás és láz-gyanús szimptómák ilyenkor, de sírni nem nagyon szoktam. Miután rászóltam, hogy ne legyen ostoba, ne sírjon már, azt mondta, hogy azért teszi, mert "megesett rajtam a szíve", mert még belegondolni is rossz, hogy milyen lehetett egy ilyen "idióta" társadalomban felnőnöm, és gyerekként megélni a melegségemet.

Majd biztosított róla, hogy engem ugyanúgy szeret, mint ezelőtt, és hogy bármikor menjek hozzá dumálni, ha szeretnék, ő meghallgat.

És még sokáig beszélgettünk, kérdezett, válaszoltam, kérdezett, válaszoltam... És tényleg nem változott semmi azóta. Csak kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. Lelkileg. Olyan jó érzés.

Hát vannak még igazán értékes emberek.

Remélem ti is megtaláljátok őket.